Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Polgárháborúba sodródhat Afganisztán Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint.
„Katonai megítélésem szerint (...) a körülmények azt valószínűsítik, hogy polgárháború alakul ki” – mondta Milley tábornok a Fox News amerikai hírtelevíziónak washingtoni idő szerint szombaton a németországi Ramstein légi támaszpontról nyilatkozva. „Azt nem tudom, hogy a tálibok képesek lesznek-e megszilárdítani hatalmukat és kormányt felállítani” – tette hozzá.
„A következő egy, két, három év során újraéledhet a terrorizmus a térségben. Figyelni fogunk erre” – tette hozzá Milley. Az amerikai katonák utolsó csoportjai múlt héten hagyták el Kabult, amivel az Egyesült Államok és a szövetségesei mintegy húszéves afganisztáni katonai művelete ért véget. A csapatkivonás fő érveként a Biden-kormányzat arra hivatkozott, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot gyakorlatilag teljesen felszámolták, és nem képes a jövőben amerikai célpontokat támadni Afganisztánból. Az ENSZ szerint az al-Kaida szinte minden második afganisztáni tartományban jelen volt a külföldi csapatok kivonása előtt.
(MTI)
Fotó: Olivier DOULIERY / AFP